 |
Drága olvasóim!
Meghoztam a folytatást. Bízom benne, hogy hagytok egy-pár kommentet magatok után, ha tetszik... és akkor is, ha nem. Engem feltétlenül érdekel a véleményetek, ne fogjátok vissza magatokat!
Cecile
Kettő
Szereplők:Az anya (Mónika)
A lány (Anna)
M- Szia.A- Szia.M- Legközelebb, kérlek, ne csapd be ilyen erősen az ajtót.A- Nem csaptam be.M- De, becsaptad.M- Na, indulhatunk? Abbahagytad a duzzogást?A- Szeretnélek megkérni rá, hogy tegyél ki a kórháznál.M- Úgy sem fognak beengedni.A- Akkor majd belógokM- Hát te tudod.... Milyen volt?A- Micsoda?M- Hogy-hogy micsoda? A beszélgetés. Életed első beszélgetése egy hivatásos pszichológussal.A- Hát... Idegesítő volt, de marhára!M- Miért?A- Ó, bemutassam?M- Megpróbálhatjuk.A- Akkor igyekezz úgy viselkedni, mint én szoktam.M- Az menni fog. Tizenhét éve figyellek.A- Szóval... khm... Hogy érzed magad?M- Jól.A- Az mit jelent?M- Nem tudom.A- Nem tudod?M- Nem.A- De úgy mégis... Az mit jelent?M- Hááát..... hogy jól vagyok....?A- Aha. Értem.M- Jesszusom! A bíróságon nem találkozni ilyennel! Tanulnom kéne tőle, az összes peremet megnyerném.A- Anya, muszáj ezt végigcsinálnom?M- Anna, ne kezdjük megint elölről ezt a beszélgetést!A- De még csak egy esélyt sem adsz!M- Én hiszem, hogy segíteni fog neked.A- Csak egy esély...!M- Az esély az, hogy megengedem, hogy bemenj a kórházba. De ha ennyire akaratoskodsz, ezt sem muszáj...A- Mindig a tiéd az utolsó szó!M- Az anyád vagyok.A- Hát igen. Nincs mit tenni.M- Ne mondj ilyeneket!M- Megvárjalak?A- Nem kell, hazamegyek busszal.M- Szia.A- Szia.M- Ne csapd be az ajtót!A- Nem csaptam be!
Szereplők:
Az ápoló (Judit)
A lány (Anna)
A fiú (Dániel)
J- Bocsánat, de nem engedhetem be magát hozzá.
A- A húga vagyok!
J- Tudja igazolni magát?
A- Nem, a papírjaimat otthon felejtettem.
J- Akkor nem engedhetem be.
A- De hát tessék csak rám nézni, hogy mennyire hasonlítunk.
Kérem szépen! Sajnos csak most tudtam eljönni, hogy meglátogassam!
J- Ha tudná, hogy hányszor hallom ezt... És különben pedig nem is biztos, hogy ébren találja.
A- Az nem baj, csak látni szeretném.
J- Hát jól van. Egyezzünk meg abban, hogy most együtt odamegyünk és ha ébren van és ő is egyetért abban, hogy testvérek vagytok, maradhatsz.
Erre tessék, kövessen.
A- Köszönöm.
J- De ha kiderül, hogy ez nem igaz, nem szeretném ezt a beszélgetést lefolytatni még egyszer.
A- Értem.
J- Sem holnap, sem azután...
A- Sem azután.
J- Pontosan. Na, itt is vagyunk. Ez a fiatalember terme. Menj csak előre.
A- Köszönöm.
Szia, Dini. Tudom, hogy utálsz, de már nagyon látni szerettelek volna.
J- Azt hittem, testvérek.
A- Rossz testvérek vagyunk... Utálja, hogy mindig a szobájában garázdálkodok....
D- Igaz. Ő a húgom, Anna. És tényleg utálom.
J- Soha nem fogom megérteni a mai fiatalokat. Le is lépek, még mielőtt túlságosan is összezavarnák az öreg fejemet.
A- Viszlát. Köszönöm, hogy behozott.
D- Viszlát.
A- Ha tényleg utálsz, miért mentél bele a játékba?
D- Milyen játékba?
A- A játékba, amiben eljátszuk, hogy testvérek vagyunk.
D- Ja, hogy abba a játékba.
A- Igen, abba. Miért hazudtál velem? Miért, ha egyszer utálsz?
D- Nem tudom.
A- Nem tudod?
D- Nem.
A- Biztos?
D- Biztos.
A- Sajnálom.
D- Tudom, Anna.
A- Ma beszélgettem valakivel, aki azt mondta, mindennek oka van.
D- Talán igaza van.
A- Azért elmondtam neki, amit te mondtál volna ha ott lettél volna.
D- Igen?
A- Aha.
D- Köszi.
A- Tényleg utálsz?
D- Aha. De ha lehet, ne kérdezd meg többet, jó?
A- Jó.
A- Hoztam neked zenét.
D- Tényleg?
A- Aha.
D- Miket?
A- Sajnos az anyukád nem volt hajlandó beengedni engem a szobádba. Nem értette meg, hogy csak a walkmanedet szeretném. Ezért csupán azzal szolgálhatok, amit tegnap este letöltöttem a sajátomra.
D- Miket töltöttél le nekem?
A- Csak a kedvenceidet. Meg az én legnagyobb kedvenceimet nem töröltem le, remélem nem olyan nagy baj...
D- Köszönöm.
A- Ide rakom az ágyad mellé, az éjjeliszekrényedre. Közvetlenül az óra mellett megtalálod.
D- Oké.
A- Oké.
D- Nem utállak ám.
A- De, utálsz.
D- Csak egy kicsit...
A- Nem kell hízelegned, nem azért hoztam.
D- Akkor miért?
A- Mert tudom, hogy zene nélkül nem működsz. És azt szeretném, hogy működj.
D- Örülök, hogy meglátogattál.
A- Elfáradtál?
D- Aha, egy kicsit.
A- Akkor hagylak aludni. Szia, Dini.
D- Várj egy kicsit, Anna. Nem maradnál még?
A- Ha szeretnéd...
D- Aha.
A- Akkor megvárom, míg elalszol.
Cecile,
VálaszTörléshát ez elképesztően furcsa. Nem rossz értelemben mondom, tényleg. Egyszerűen csak ezelőtt még életemben nem olvastam ilyen formában történetet, és kicsit olyan, mintha egy sötét szobában játszódó filmet néznék, hiszen a fejünk ugyebár úgy működik, hogy amit olvasunk, azt elképzeljük. Elképzelem a beszélgetést, de nem látom a szereplőket, nem ismerem a környezetet pontosan, és ez... hát furcsa, amint már említettem. Ezenkívül szuper is, mert így szabadabb a történet. Úgy képzelem el az időt, az arcokat és a szavak közbeni tetteket, ahogy csak akarom. Szerintem izgalmas.
Nem értem még ugyan, hogy Annának miért kell dilidokihoz járnia, és hogy Dániel miért utálja őt, de van egy olyan érzésem, hogy ki fog derülni. :)
Ölel, Bridget
Kedves Bridget!
TörlésKöszönöm, hogy elolvastál és kommenteltél!
Mikor írni kezdtem, eleinte nekem is különös volt, de valahogy nem tudtam abbahagyni, majd csináltam ezt a blogot, mostanra pedig szinte a megszállottja lettem, annyira megtetszett. És azt hiszem, pont azért szeretem, mert eltér a hagyományostól. Írni azt szerintem van olyan furcsa, mint olvasni, de nem tudhatom, hiszen nekem a teljes rálátásom nyílik a szereplőkre és a történetre, így sokkal könnyebb dolgoznom az egyes részekkel. Ezért örülök nagyon minden egyes visszajelzésnek, mert különben nem tudom, hogy Ti, az olvasók hogyan kezelitek ezt, és élvezitek-e a másságát annyira, mint én.
Köszönöm szépen, hogy elolvastál, és remélem, hogy máskor is látlak még itt! :)
C.
Drága Csili!
VálaszTörlésA puszta véletlen folytán tévedtem erre és felfigyelve a nevedre tudtam, hogy még egy Cecile, akit én ismerek, nem lehet a blogvilágban, főleg az oldal ezen hangulatával, stílusával :)
Örülök, hogy írsz és hogy van akaratod hozzá, kedved, inspirációd és lelkesedésed. Jó ezt látni. Nagyon örülök neked! A történet, hát... újszerű...? Mondhatom így, vagy egyszerűen csak olyan, mint az élet? Hiszen, az életben sem tudhatjuk mindig, mire gondol a másik, milyen hangsúllyal mondja, mik a hátsó szándékai, vagy milyen pillanatnyi reakciót vált ki belőle. Mikromimikailag nem lehet mindig megfigyelni az embereket, mi az az első átsuhanás az arcon, ami a valódi érzelmeket kimutatja, így maradnak a szavak és a kimondott gondolatok. A párbeszédek pörgősek, amelynek oka persze maga a szerkezet, hogy magángondolatok nélkül váltakoznak a szemszögek, de mégis van egy könnyed lejtése, a szövegtől függetlenül. Ami érdekességet én meg tudnék fogalmazni, ami Bridget soraiban is ott motoszkált, vagy ami legalább is az ő gondolatai által eszembe jutott, hogy az érdekessége és a furcsasága ellenére nagyon beszédesek a szavak, a kimondott gondolatok, és valahogy anélkül is el lehet képzelni a helyszíneket, a karaktereket, hogy leírást adnál róla néhány mondatban, vagy körülírt kifejezésekkel. A lényeg a beszéd, a cselekmény és nem a külső tényezők, amik tovább emelnék a hangulatot. Ennek pont olyan hangulata van önmagában, amilyen. :) A legjobb értelemben.
Nos, mielőtt belegabalyodnék még egy sornyi elemzésbe a részemről, szimplán csak egy ismert mondattal zárnám a soraimat: Nagyon tetszik és folytasd! :)
Puszillak sokszor sokszor!
Szattid
Szattim!
TörlésHogy megörültem neked! Köszönöm, hogy elolvastál és kommenteltél, és köszönöm, hogy biztatsz! Nagyon sokat jelentenek nekem a soraid!
Szeretettel várlak vissza máskor is, ha úgy tartja kedved- és időd :)
Soksok puszi!
C.
Szia, Cecile!
VálaszTörlésNagyon érdekes ez az egész. Leginkább a színdarabok jutnak róla eszembe. Ez is valami ilyesmi? (Mint pl.: Romeo & Juliet)
Rengeteg kérdésem lenne mindennel kapcsolatban, de akkor reggelig azokat olvashatnád... Úgyhogy feltételezem, mindre fogunk választ kapni. :) Kíváncsian várom a folytatást. Remélem, hamar hozod.
Puszi, Xena