Ízelítő-bevezető

Akkor jöttem rá, hogy nekem írnom kell és nem festenem, mikor kezemben az ecsettel, előttem az üres papírral szavak jutottak eszembe képek helyett.

Soksok oldal van már mögöttem, bár elég rendszertelenül írok, így hát rámutatni valamire és kijelenteni, hogy ez az enyém, nem tudok. Most ismét valami újba kezdtem :) Egyfajta párbeszédes formában szeretném felvezetni a történetet. Nem tudom, hogy mi lesz belőle, de bizakodó vagyok, és nem mellesleg irtó izgalmas így alkotni :) Remélem, hogy nektek is tetszeni fog. Mindennemű kritikára és tanácsra nyílt vagyok, kérlek szépen, oszd meg velem a gondolataid :)

Szeretnék köszönetet mondani a körülöttem élő embereknek. Ők inspirálnak engem.
Apró mozdulatok, gesztusok a mindennapokból.  

Köszönöm a barátaimnak, akik nem hagyják, hogy abbahagyjam, amit szeretek, akkor sem, ha újra és újra kudarcba fulladnak a próbálkozásaim :) Köszönöm a noszogatást, hogy írjak és írjak. 

És köszönöm az édesanyámnak, akinek nem számít, hogy mibe fogok- támogat.

Jó olvasást! :)

Cecile

A történet kezdete 2013.06. 22.

Ízelítő-bevezető

Azok ott csak nem könnyek az arcodon? Miért sírnál, kislány? Ne tedd. Fáradt vagy? Tudom, én is. Néha kéne egy nagy piros gomb, amit megnyomva lestoppolhatnánk pár percre az életet. Kifújnánk magunkat, gondolatok nélkül, egy kis csendben, egy kis magányban... Ennénk pár szem cseresznyét, innánk pár korty kakaót. Nem azért, nem nyomnám meg, biztosan nem nyomnám meg, de a tudat, hogy már pedig megtehetném, segítene hogy erőt gyűjtsek folytatni.
Na ne állj ott, gyere beljebb! Ülj le, gyűrd be azt a párnát a hátad mögé, hogy kényelmes legyen... Kérsz egy teát? Szörnyű ez a szél odakint. Csak úgy gyűri a fákat. És az emberek ezt nevezik tavasznak! Átfáztál? Azért nem veszed le a kabátod? Na, tudod mit? Inkább csinálok egy kis teát neked.